Nagyon szépen köszönöm jókívánságaitokat, a kapott e-maileket, a biztatást.
A nyakmerevítőmet levették néhány napja, és már kategóriákkal jobban érzem magam.
Színpadra mernék állni, de ezt én egy hete is így éreztem, így ezzel kapcsolatban
inkább megvárom a doki szakvéleményét.
Üdvözleteim!
Sziasztok!
Mindenek előtt elmondom, hogy jól érzem magam, és senkinek sincs oka aggódni.
A múlt pénteken éppen Attilához mentem volna próbálni, amikor a baleset történt.
A már 22 éves járművem leszállt az úttestről, fordult egypárat és ott maradt.
Rengeteg szerencsém volt, hiszen nem csak, hogy túléltem, hanem komolyabb sérüléseket
sem szenvedtem. A
baleset után rögtön ki is tudtam lépni a kocsiból. Szerencsére, sosem ültem még
kormány elé biztonsági öv bekötése nélkül, és ez a szokásom mentette meg az életem,
továbbá az is, hogy most az egyszer, életemben először, a hangszerem nem a hátsó
ülésen volt. Ha ott lett volna, akkor most a potméterek a kisagyamban lehetnének.
Senki más nem utazott velem, ez még egy szerencse.
A néhány órás orvosi vizsgálat után kiderítették, hogy semmi komoly bajom
sincs. Még a vérző orrom sem szenvedett törést.
A néhány magrántott izom, meg kék folt itt-ott a testemen nem jelent számomra
gátat ahhoz, hogy fellépjek. Úgy döntöttünk, a koncertet megtartjuk mindenképpen.
Mára már a szemem sem kék, így még esztétikailag sem borult volna fel az egyensúly
a színpadon: maradnának Miki meg Vládó a legcsúnyábbak továbbra is. :)
Az új probléma két napja látott napvilágot, amikor is egy újabb vizsgálat
alapján kiderült, hogy a 4. és 5. nyakcsigolyám "nem tűnik
stabilnak".
Annak ellenére is, hogy én gyakorlatilag tökéletesen érzem magam, a
nyakam immobilizálva lett a további vizsgálatok eredményeiig. Ez azt jelenti,
hogy minimum egy, de lehet több hétig is egy undorító, és idegesítő gipsz-nyakövem
lesz.
Az orvos szerint nem vagyok színpadképes.
Immár harmadik napja ülök itthon,
filmeket nézek, meg zenélgetek. Már alakul is néhány új szám...
Jól érzem magam, csak idegesít ez a nyamvadt izé...
Üdvözletem mindenkinek!